Neve: PHOEBE HALLIWELL
Született: 1975. november 02. Szabadszellemű, naiv és lázadó. Ilyen a legkisebb testvér, Phoebe, aki kíváncsi, és ösztönösen cselekszik - Prue szerint inkább vakmerően -, aki már elképzelhetetlennek tartja életét az erő nélkül. Ő volt a legboldogabb azután, hogy megtudták, valójában boszorkányok. Viszont ő csalódott a legnagyobbat, amikor rájött, hogy "csak" a jövőbe lát, nem tud fizikai változást előidézni. A véletlenszerű látomások a múltból, jelenből vagy a jövőből megnehezítették a lány eddig gondtalan életét.
Talán ő a legkreatívabb a családban, ennek köszönhetően ő képes a legjobb varázslatok létrehozására, melyek valóban használhatóak. Később mégsem tudta elhagyni Cole-t, aki félig démon, félig ember, és akit az Ördögi Hármas küldött, hogy megszabaduljon a Halliwell-testvérektől. Szerelme mindenki más számára gyanús volt, először Prue-nak, aztán Piper-nek, Paige-nek, Leo-nak, és végül a Forrásnak, amely egyre erősebb és erősebb lett. De Phoebe-t soha nem riasztotta el, bár belefáradt a szerelméért folytatott harcba. A látómásai ellenére soha nem jósolta meg, hogy Cole egy napon a Forrás lesz.
Annak idején Phoebe keltette életre az ősi erőt. Lassan megtanulta, hogyan lehet látomásokat előidézni akkor, amikor ő akarja, de továbbra is, voltak véletlen látomásai is. Erejét úgy fejlesztette, hogy erősen összpontosított tárgyakra vagy emberekre, akik a szobában voltak.
A 3. évadban Phoebe új erőt kap: a lebegést, így egyesítheti varázserejét, és jártasságát a harcművészetekben. De hiába minden hatalom, kapcsolata Cole-al teljes csőd. Ahogy telt az idő, egyre inkább megingott Phoebe bizalma, és már nem tudta, hogy Cole valójában a jó oldalon áll-e. Ráadásul ő próbálta Paige és Piper örökös veszekedéseit elcsitítani. Sikerült józannak maradnia, és kibékítenie két veszekedő testvérét. És bár elpusztították Cole-t, Az Új Forrást, Phoebe érzései mit sem változtak a férfi iránt.
|